Kajak-kenu
Baráth Etele maradt az MKKSZ elnöke
További négy évre Baráth Etelét választotta meg elnökének a Magyar Kajak-kenu Szövetség (MKKSZ).
2013.04.06 14:22MTIA szövetséget 1995-től irányító sportvezető a szombati tisztújító közgyűlésen, az újraválasztása után arról beszélt, hogy a londoni olimpia után komolyan elgondolkodott azon, hogy nem jelölteti magát ismét, ám később mégis a folytatás mellett döntött.
"A sportágban ősszel megjelenő nehézségek legyőzésének szándéka, valamint az új stratégia kidolgozásának lehetősége ösztönzött arra, hogy vállaljam a további munkát" - indokolta döntését az MKKSZ tájékoztatása szerint Baráth, akinek nem volt ellenfele a választáson.
A következő ciklussal kapcsolatos terveiről azt mondta, azért fog dolgozni, hogy a sportág eredményessége megmaradjon, viszont társadalmi elfogadottsága "fejlődjön".
"A sportág legfontosabb célja, hogy egészséges gyerekeket neveljen, és évtizedekig tartsa meg őket a sportág számára. Szellemi és fizikai kultúrát szeretnék terjeszteni, ez lesz a jelszavunk a következő négy évben" - beszélt a feladatokról Baráth.
A közgyűlés megválasztotta a szövetség alelnökeit is a következő ciklusra: Kadler Gusztáv lett az általános, Schmidt Gábor pedig a szakmai alelnök, fejlesztési alelnöknek Petrovics Kálmánt, stratégiai alelnöknek pedig Apáthy Endrét választották meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


