A drukkerek tiltakoztak
Rendzavarás miatt szurkolókat állítottak elő a kaposvári futballmeccsen
A kaposvári Rákóczi Stadionban szombat délután megrendezett futballmérkőzésen a szurkolók közül egy, majd a mérkőzést követően további öt embert állítottak elő a rendőrök rendzavarás miatt. Az intézkedésen felháborodott Haladás-szurkolók vasárnap közleményt adtak ki, amelynek tartalmát a rendőrség cáfolta.
2013.04.28 22:27MTIA Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság közlése szerint a szabálysértők ellen a Kaposvári Rendőrkapitányság indított eljárást.
A Haladás-szurkolók a mérkőzés alatti és utáni rendőri intézkedések mértéke miatt tiltakozva vasárnap közleményt adtak ki. Egyebek közt azt írták, hogy szurkolótársuk nem követett el olyan cselekményt, "melynek következtében 5-6 rendőrnek kellett a betonra leteperni és ott brutálisan ütlegelni". A drukkerek szerint a rendőrök indokolatlan fellépést tanúsítottak a Haladás szurkolóival szemben. Közölték azt is, hogy "több rendőrön nem volt azonosító szám, melyről fénykép is készült." Szerintük a készenléti rendőrség az elmúlt hónapokban hasonló módon lépett fel más táborokkal szemben is, amit szintén elfogadhatatlannak tartanak.
A szurkolók által leírtakat az ORFK Kommunikációs Szolgálata az MTI-hez eljuttatott közleményében visszautasította azzal, hogy az abban szereplő állítások minden alapot nélkülöznek. A mérkőzés biztosításában résztvevő rendőrök a velük szemben agresszívan fellépő rendbontókkal szemben törvényesen, és az arányosság követelményeire figyelemmel jártak el - szögezte le a rendőri közlemény.
Kapcsolódó írások:
- Vasárnapra is bőven jut program a képernyő előtt szurkolóknak
- Román szurkolók magyarellenes megnyilvánulása - a FIFA kivizsgálja
- Az UEFA is megemlékezett az Albert Stadion búcsúztatásáról
- A román szurkolók Amszterdamban is a magyarokkal voltak elfoglalva?
- Képek és videók - az MLSZ cserbenhagyta, a szurkolók nem a válogatottat
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


