Újabb RMDSZ-feljelentés
A román szurkolók Amszterdamban is a magyarokkal voltak elfoglalva?
Ismeretlen tettes ellen nyújtott be az ügyészséghez újabb keresetet a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) egyes román futballszurkolók magyarellenes megnyilvánulása miatt.
2013.03.27 16:49MTIAz RMDSZ a Mikó Imre kisebbségi jogvédelmi szolgálathoz érkezett jelzést követően fordult az ügyészséghez amiatt, hogy a román labdarúgó válogatott keddi, amszterdami mérkőzésén román szurkolók egy csoportja sértő feliratot függesztett ki.
Az RMDSZ kisebbségi jogvédelmi szolgálata a múlt héten a bukaresti Rapid egyik szurkolója ellen tett büntetőjogi feljelentést az ügyészségen, aki a kolozsvári CFR elleni március 18-i futballmérkőzésen magyar zászlót gyújtott fel.
Erre utalva a szurkolók "Egy rongyégetésért letartóztatnátok, miközben éveken keresztül mosolyogva tűrtétek az RMDSZ állampolitikává előlépett etnikai terrorizmusát" szövegű feliratot helyeztek el a nézőtéren, a Romániában is élőben közvetített amszterdami világbajnoki selejtezőn.
"Ezáltal meggyaláztak egy magyar nemzeti szimbólumot, és nyíltan etnikai diszkriminációra uszítottak" - idézte a hírlevél Kovács Pétert, az RMDSZ főtitkárát.
A tisztségviselő rámutatott, hogy a szurkolók tette vét a Román Labdarúgó Szövetség fegyelmi szabályzata ellen, a bűntető törvénykönyv szerint pedig - etnikai, nemzetiségi vagy vallási diszkriminációra való uszításként - hat hónaptól három évig terjedő börtönbüntetéssel vagy pénzbírsággal sújtható.
Az RMDSZ a Román Labdarúgó Szövetséget is felkérte, hogy a zászlóégetéshez hasonlóan vizsgálja ki az amszterdami mérkőzésen történteket, és tegye meg a szükséges intézkedéseket. Az RMDSZ a keresethez bizonyítékként mellékelte az egyik sportújságban megjelent fényképet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


