Divízió I-es jégkorong-vb
Chernomaz: nem mi vagyunk a favoritok
Nem a magyar jégkorong-válogatottat tartja a vasárnap kezdődő budapesti divízió I-es világbajnokság favoritjának Rich Chernomaz, a házigazdák szövetségi kapitánya, de szerinte ha minden mérkőzésen az utolsó percig küzd, akkor szép eredményt érhet el a csapat.
2013.04.11 15:30MTIA februárban kinevezett kanadai szakember az eseményt felvezető csütörtöki sajtótájékoztatón hangsúlyozta: úgy érzi, a felkészülés jól sikerült, megtalálta a hatékonynak ígérkező támadósorokat. Még egy-egy védővel és kapussal szűkítenie kell a keretet. "A játékosok megtanulták a felállást, és amint a japánok elleni keddi mérkőzésen is látható volt, ez jól működik. Bízom a fiúkban, s bár nem mi vagyunk az esélyesek, a közönség sokat dobhat a teljesítményünkön" - mondta Chernomaz.
A magyarok sorrendben a britekkel, a dél-koreaiakkal, a kazahokkal, az olaszokkal, és a japánokkal mérkőznek a Papp László Budapest Sportarénában, s a torna első két helyezettje vehet részt a jövő évi minszki elit vb-n. Ahogy Németh Miklós, a magyar szövetség elnöke elmondta, minden meccsen teltház lesz. Hozzátette, nem akarnak feleslegesen terhet tenni a játékosok vállára.
"A cél az, hogy a csapat minden meccsen a közönség tapsától kísérve jöjjön le a pályáról, függetlenül az elért eredménytől" - tette hozzá Németh Miklós. Szélig Viktor csapatkapitánynak ez lesz a 21. vb-je: "Rögös utat járt be a csapat és az egész magyar hoki az utóbbi két évtizedben. Most a legfőbb feladatom, hogy segítsem a keretbe bekerülő fiatalokat úgy, mint ahogy engem terelgettek az öregek anno, hiszen előbb-utóbb nekünk is át kell adni a helyet" - fogalmazott Szélig.
Az első ellenfél az a brit válogatott lesz, amely az utóbbi időszakban több kanadai hokist honosított, ráadásul a legutóbbi tétmérkőzésen, a tavalyi ljubljanai divízió I-es vb-n nyert a magyarok ellen. Hétfőn a dél-koreaiak ellen kell kikorcsolyázni a jégre, akik az eddigi tíz magyarok elleni mérkőzésen egyszer sem tudtak nyerni (9 vereség és 1 döntetlen a mérlegük). Az első szünnapot követően, szerdán a torna legnagyobb esélyével, a kazahokkal találkozik a Chernomaz-csapat.
A két válogatott ezt megelőzően ötször találkozott, mindig valamilyen szintű vb-n, és rendre az ázsiai alakulat győzött. Ezután következik még egy szünnap, majd pénteken az olaszok elleni mérkőzés. A két gárda két évvel ezelőtti találkozóján, ugyancsak a budapesti divízió I-es vb "döntőjében" a vendégek hirtelen halálban nyertek. Így akkor ők kerülhettek fel a legmagasabb osztályba, ahonnan aztán tavaly visszaestek. A szombati záráson a japán együttes lesz a magyarok ellenfele.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


