Magyar válogatott
Egervári: a tét hatalmas, hatpontos meccs lesz
A hatalmas tét miatt nehéz mérkőzésre számít Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a törökök elleni keddi világbajnoki selejtezőn.
2013.03.25 19:14MTI"Hatpontos meccs lesz, mert a két csapat a románokkal kiegészülve egymással rivalizál a csoport második helyéért. A hazai pálya ellenére a törökök vannak nehezebb helyzetben, mert ők egyértelmű győzelmi kényszerrel lépnek pályára" - mondta a szakvezető a meccs helyszínén, a Fenerbahce stadionjában tartott sajtótájékoztatón.
A szakvezető úgy véli, csak bravúros szerepléssel tud pontot vagy pontokat szerezni az együttese, mert az ellenfél egyénileg nagyon jó képességű játékosokból áll.
Egervári a kezdőcsapatot csak közvetlenül a találkozó kezdete előtt hirdeti ki, s az MTI érdeklődésére azt mondta, arról sem szeretne beszélni, hogy ugyanúgy két csatárral áll-e fel a válogatott, mint pénteken Románia ellen.
"Néhány poszton változtathatunk, ez függ a mai edzéstől is, hogy ki milyen fizikális állapotban van" - mondta a szövetségi kapitány. Azt viszont kijelentette, hogy a válogatott közössége hamar túltette magát a románok ellen az utolsó pillanatokban elvesztett két ponton, így megfelelő mentális állapotban várja a találkozót, amely kedden - közép-európai idő szerint - 19.30-kor kezdődik.
Szabics Imre a sajtótájékoztatón elmondta, a Sturm Graz együttesével játszott már Törökországban Bajnokok Ligája-meccset, s az alapján fantasztikus hangulatra számít az arénában. Hozzátette, kellemes emlékeket őriz az összecsapásról, mert döntetlennel zárult, s így mindkét csapat továbbjutott a csoportjából.
"Nem játszottam több mint három hétig, ezért kértem cserét a románok ellen, de ha a kapitány is úgy gondolja, készen állok a következő meccsre" - mondta Szabics. Kiemelte: a játék képét nézve, majdnem tökéleteset nyújtottak a románok ellen, akik "egy helyzetből szereztek két gólt".
A török szövetség sajtófőnöke szerint nem lesz telt ház a csaknem 51 ezer férőhelyes, Isztambul ázsiai részén található Sükrü Saracoglu Stadionban, de már egy nappal a meccs előtt jegyüzérek próbáltak belépőt eladni az MTI tudósítójának.
A magyar válogatott öt meccsen szerzett tíz pontjával a vb-ezüstérmes és százszázalékos hollandok mögött a pótselejtezőt érő második helyen áll a csoportjában úgy, hogy a románokat jobb gólkülönbségével előzi meg. A törökök jelenleg négypontos hátrányban követik a magyar-román párost.
A magyar válogatott várható kezdőcsapata az MTI szerint:
Király Gábor - Vanczák Vilmos, Korcsmár Zsolt, Lipták Zoltán, Kádár Tamás - Varga József, Pintér Ádám - Koman Vladimir, Hajnal Tamás, Dzsudzsák Balázs - Szalai Ádám
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


