MLSZ-fegyelmi
Fradi-Újpest: milliós pénzbüntetésben is 2-1-es "győzelem"
A Ferencvárost kétmillió, az Újpestet egymillió forintra büntette meg kedden a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága a két csapat vasárnapi rangadóján történt kihágások miatt.
2013.03.12 19:13MTIAz MLSZ honlapja szerint a bizottság az FTC-t mint visszaesőt súlyos rendezési hiányosságok, illetve a "hazai szurkolók által pirotechnikai eszközök bevitele, használata és bedobálása, sértő, rasszista tartalmú transzparensek bevitele, kihelyezése, továbbá különböző rendzavarásai" miatt büntette meg kétmillió forintra. Emellett kötelezte a klubot, hogy következő hazai bajnoki találkozóját zárt kapuk mögött játssza le, igaz, ez utóbbi ítélet végrehajtását június 30-ig felfüggesztette.
Az ugyancsak visszaeső újpesti egyesületet szintén drukkerei miatt büntette az fb. Indoklása szerint a szurkolók pirotechnikai eszközöket használtak a stadionban, dobáltak a pályára, illetve rasszista megnyilvánulásokat tettek, más különböző rendbontások mellett.
A végül 2-1-es hazai sikert hozó találkozót kölcsönös "üzengetés", sértegetés és petárdadobálás előzte meg. A második játékrész megkezdése csúszott a szurkolók pályát körülölelő görögtüzes koreográfiája miatt, az újpesti fanatikusok pedig szektorukban egy nagyobb tüzet gyújtottak, melyet feltépett székekkel "tápláltak".
A hazaiaktól Julian Jennert, a vendégektől pedig Kabát Pétert dobálták meg szögletrúgás közben. Solymosi Péter játékvezető először az utóbbi esetet követően, a 81. percben mondatta be a hangosbemondóba, hogy ha folytatódik a rendbontás, lefújja az összecsapást.
A fegyelmi bizottság a hétvégi fordulóban piros lapot kapott Fejes Andrást (Siófok) két, míg Lázár Pált és Horváth Adriánt (mindkettő Pécs) 1-1 bajnoki meccsre tiltotta el.
Az Egri FC-Videoton mérkőzésen történt rendezési hiányosság, illetve a hazai és a vendég szurkolók részéről történt rasszista megnyilvánulások miatt az Egert 70, a Fehérvárt pedig 50 ezer forint megfizetésére kötelezte. Ugyancsak 50 ezret kell fizetnie a Győrnek is "nemzetközi barátságos mérkőzés lejátszásával kapcsolatos szabályzati előírás megsértéséért".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


