Gyorskorcsolya-vb
Heidum nem jutott a döntőbe
Heidum Bernadettnek nem sikerült döntőbe jutnia 1000 méteren a debreceni rövidpályás gyorskorcsolya-világbajnokság vasárnapi zárónapján.
2013.03.10 15:01MTIA Főnix Csarnok 2500 fős közönsége óriási üdvrivalgással fogadta az elődöntőbe bírói döntéssel bejutott magyart, akinek a brit Elise Christie mellett két kínai és egy dél-koreai korcsolyázóval kellett megküzdenie a fináléba kerülésért.
A rajtot először egy bemozdulás miatt megismételtette a startbíró, másodszorra azonban már jól jöttek el a versenyzők. Heidum a negyedik helyre sorolt be, néhány kör után azonban elveszítette ezt a pozíciót. A táv feléhez közeledve a kínai Fan Ke-hszin az egyik kanyarban elcsúszott, így négy korcsolyázó harcolt tovább az első két, döntős szereplést érő helyért. Heidum egészen az utolsó körig tapadt a harmadik helyen haladó kínai Csou Jangra, előznie azonban már nem sikerült.
A versenybírók utólag szabálytalan megmozdulásért megbüntették és kizárták a dél-koreai Park Szung Hit, és továbbjuttatták Fan Ke-hszint, ez azonban Heidum eredményén csak annyit módosított, hogy az elődöntős futamot nem a negyedik, hanem a harmadik helyen zárta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


