35 nemzet képviselői vesznek részt
Rövidpályás gyorskorcsolya-vb - rekordnevezés, rajt pénteken
Huszonnégy európai, hat ázsiai és három amerikai országból, illetve Ausztráliából és Új-Zélandról érkeztek versenyzők a pénteken kezdődő debreceni rövidpályás gyorskorcsolya-világbajnokságra.
2013.03.07 13:48MTIMivel 2009-ben 32, 2010-ben 34, 2011-ben 32, 2012-ben pedig 33 nemzet képviselői vettek részt a világbajnokságon, a 35-ös debreceni szám rekordnak számít - amint az a csütörtöki nemzetközi sajtótájékoztatón elhangzott.
A versenyeken 63 női és 68 férfi korcsolyázó indul, közülük 44-en, illetve 48-an szerepelnek majd egyéni számokban, a többiek a váltókban jutnak szerephez.
A szakemberek szerint egy évvel a szocsi téli olimpia előtt igen magas színvonalú versenyekre lehet számítani, ezt a várakozást támasztja alá az a tény, hogy a világ legjobbjai közül csak egy sztárversenyző hiányzik, a dél-koreai Kvak Jun Gi.
A világbajnokság ünnepélyes megnyitójára pénteken 12 órakor kerül sor. Az első startlövést 12.30-kor hallhatja a Főnix csarnok közönsége.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


