Jobb eredmény még soha nem született
Két magyar arany és három bronz a korosztályos karate Eb-n
Öt magyar érem, közte két arany született az utánpótláskorú karatésok hétvégi törökországi Európa-bajnokságán, amelyen minden idők legsikeresebb korosztályos szereplését produkálták a piros-fehér-zöld színek képviselői.
2013.02.11 16:31MTIA hazai szakszövetség hétfői tájékoztatása szerint a Konyában rendezett viadalon a kadettek (14-15 évesek), a juniorok (16-17) és az U21-es korosztály legjobbjai mérték össze tudásukat formagyakorlatban és küzdelemben, s ez utóbbiban állhattak a magyarok öt alkalommal is a dobogóra.
A juniorkorú lányoknál az 53 kg-os Nógrádi Nicol, a kadetteknél pedig az 54 kg-os Bousseba Aicha egyformán Európa-bajnok lett, továbbá harmadik helyen végzett az U21-esek között Csák Klaudia (60 kg), a juniorok mezőnyében Győriványi Renáta (59 kg), a kadettek versengésében pedig Ardai Bálint (57kg).
Jobb eredmény még soha nem született világversenyen a magyar karate 40 éves történetében. Az öt éremmel Magyarország a nemzetek versenyében - Törökország, Anglia és Spanyolország mögött - a negyedik helyen zárt.
Májusban Budapesten felnőtt Európa-bajnokságot rendeznek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:39 Három tonna szemetet hoztak fel horvát búvárok egy nap alatt a tengerfenékről
- 10:42 Szakszervezetek és civilek tiltakoztak a közélet átláthatóságáról szóló törvényjavaslat elfogadása ellen
- 8:47 A közéleti átláthatóságról szóló törvényjavaslat elfogadása ellen tüntettek a Kossuth téren
- 8:42 Folytatódik a változékony, az átlagosnál hűvösebb idő
- 7:46 Magyar Péter: Orbán Viktor hagyjon fel a gyűlöletkeltéssel és álljon ő is a béke mellé!
- 6:36 Orbán Viktor: ma Ukrajna uniós tagsága a legnagyobb veszély
- 0:50 George Simion a választás egyértelmű győztesének nyilvánította magát
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06