11 pont
Női Euroliga - győri vereség Törökországban
A már rájátszásba jutott Győr 11 pontos vereséget szenvedett a török Tarsus vendégeként szerdán a női kosárlabda Euroliga 11. fordulójában.
2013.01.23 19:01MTIEredmény (az európai szövetség honlapja alapján):
11. forduló, A csoport:
Tarsus (török) - HAT-AGRO UNI Győr 81-70 (28-22, 22-15, 20-11, 11-22)
A magyar csapat legjobb dobói: Hurst 26, Rasheed 12
A tíz forduló után 5 győzelemnél és 5 vereségnél tartó győriek - akiktől a közelmúltban távozott a lett Ieva Kublina, az amerikai Chay Shegog és a csapatkapitány Nagy-Bujdosó Nóra is - már az első negyedben hatpontos hátrányba kerültek az 1/8-as mérleggel sereghajtó Tarsus otthonában. A magyar bajnoknak a következő 10 perc sem sikerült túl jól, a nagyszünetre már 13 pont volt a török együttes előnye.
Füzy Ákos együttese a folytatásban sem késztette túlzott erőbedobásra a Tarsust, amely a zárónegyedet így magabiztos, 22 pontos vezetés birtokában kezdhette meg.
A Rába-partiaktól kiemelkedően jó teljesítményt nyújtott a 26 pontig jutó ausztrál Natalie Hurst, de az ő eredményessége kevés volt a vereség elkerüléséhez, amely annak ellenére következett be, hogy az utolsó 10 percet 11 pontos különbséggel a magyar gárda nyerte.
Az 5/6-os mérleggel álló győriek jövő csütörtökön a francia Bourges-t látják vendégül az alapszakasz zárófordulójában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06