Női Euroliga
Kosárlabda: győri papírforma-vereség Moszkvában
A Győr az erőviszonyoknak megfelelően kikapott a Szpartak Moszkva vendégeként kedden a női kosárlabda Euroliga kilencedik fordulójában.
2013.01.08 17:26MTIEredmény, 9. forduló, A csoport (az európai szövetség honlapja alapján):
Szpartak Moszkva (orosz) - HAT-AGRO UNI Győr 100-62 (22-13, 32-18, 22-20, 24-11)
A magyar csapat legjobb dobói: Kublina 14, Raksányi 9
A nyolc forduló után 4 győzelemnél és 4 vereségnél tartó győriek már a nyitónegyedben tízpontos hátrányba kerültek a 6/2-es mérleggel éllovas, négyszeres Euroliga-bajnok Szpartak ellen. A kétszer annyi lepattanót szedő moszkvaiak egy 9-0-ás rohammal kezdték a második játékrészt, és a 13. percben már 20 ponttal vezettek. Raksányi Krisztina és a lett Ieva Kublina mellé a többiek nem tudtak felnőni a Rába-partiaknál, így a félidőben már 54-31 volt az állás.
Fordulás után csökkent a tempó, Füzy Ákos együttese ekkor tartotta a lépést riválisával, Kublina pedig a mezőny legeredményesebbjévé lépett elő. A 76-51-ről egy 11-0-ás hazai sorozattal induló zárószakaszban sem történt már meglepetés, az oroszok tovább növelték előnyüket, és végül könnyedén nyertek.
A 4/5-ös mérlegnél tartó győriek jövő csütörtökön a spanyol Rivas Ecopolist fogadják.
Csütörtökön a B csoportban:
Schio (olasz) - Uniqa-Euroleasing Sopron 20.30
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06