Ő a legjobb
Volt edzője csábítja Császárt a PSG-hez?
A Le Parisien értesülései szerint a francia kézilabda-bajnokságban szereplő Paris Saint-Germain mindenben megegyezett Császár Gáborral, és 2015-ig szerződtette a magyar válogatott irányítóját. Hivatalosan ezt a hírt senki nem erősítette meg, de az MKB Veszprém közleményt adott ki az üggyel kapcsolatban.
2012.12.29 08:36ma.huFrancia lapok tegnap arról cikkeztek, hogy a bakonyiak kiváló irányítója elhagyni készül jelenlegi együttesét, és a katari tulajdonosok által támogatott Paris Saint-Germainhez igazol. A Le Parisien erről már kész tényként ír, sőt, a portálon már december 23-án is megjelent egy hír az üggyel kapcsolatban.
Tudni kell, hogy a katari tulajdonosok rengeteg pénz invesztáltak a labdarúgó együttesbe, ennek eredményeképpen a PSG a Ligue 1-ban az élen áll jelenleg, és a Bajnokok Ligájában már ott van a kieséses, azaz a legjobb 16 együttes között, ahol ellenfele majd a spanyol Valencia lesz.
Így, hogy a fociban beindult a szekér viszonylag rövid idő alatt, a tulajdonosokat sikerült meggyőzni arról, hogy a kézilabdában is el lehet érni hasonló sikereket. A Paris (így is hívják PSG Handballt) tehát mer nagyot álmodni, ám a célok megvalósításához klasszis játékosokra van szükség, és az első igazán nagy falat lehet Császár, aki a magyar kézilabda hírnevét öregbítheti a francia fővárosban.
Posztján Cászárt a világ egyik legjobbjának tartják, ráadásul a párizsiak vezetőedzője az a Philippe Garden, aki a szintén francia Chamberynél volt az edzője a magyar válogatott játékosnak még a 2009/10-es szezonban.
A veszprémiek hivatalos közleménye az üggyel kapcsolatban:
A minap Franciaországban megjelentek olyan sajtóhírek, amely szerint Császár Gábor az idény végén Párizsba igazol. A Klub vezetősége és a játékos között létrejött megállapodás szerint, az MKB Veszprém KC akkor tud bármiről is hivatalos tájékoztatást adni Császár Gáborral kapcsolatban, amikor a játékos jövőjével kapcsolatban minden véglegessé válik. Természetesen ez igaz a játékosra is, aki a jövöjének végleges alakulásáról csak a Klubbal együttesen tehet bejelentést.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06