Ő a legjobb

Volt edzője csábítja Császárt a PSG-hez?

A Le Parisien értesülései szerint a francia kézilabda-bajnokságban szereplő Paris Saint-Germain mindenben megegyezett Császár Gáborral, és 2015-ig szerződtette a magyar válogatott irányítóját. Hivatalosan ezt a hírt senki nem erősítette meg, de az MKB Veszprém közleményt adott ki az üggyel kapcsolatban.

2012.12.29 08:36ma.hu

Francia lapok tegnap arról cikkeztek, hogy a bakonyiak kiváló irányítója elhagyni készül jelenlegi együttesét, és a katari tulajdonosok által támogatott Paris Saint-Germainhez igazol. A Le Parisien erről már kész tényként ír, sőt, a portálon már december 23-án is megjelent egy hír az üggyel kapcsolatban.

Tudni kell, hogy a katari tulajdonosok rengeteg pénz invesztáltak a labdarúgó együttesbe, ennek eredményeképpen a PSG a Ligue 1-ban az élen áll jelenleg, és a Bajnokok Ligájában már ott van a kieséses, azaz a legjobb 16 együttes között, ahol ellenfele majd a spanyol Valencia lesz.

Így, hogy a fociban beindult a szekér viszonylag rövid idő alatt, a tulajdonosokat sikerült meggyőzni arról, hogy a kézilabdában is el lehet érni hasonló sikereket. A Paris (így is hívják PSG Handballt) tehát mer nagyot álmodni, ám a célok megvalósításához klasszis játékosokra van szükség, és az első igazán nagy falat lehet Császár, aki a magyar kézilabda hírnevét öregbítheti a francia fővárosban.

Posztján Cászárt a világ egyik legjobbjának tartják, ráadásul a párizsiak vezetőedzője az a Philippe Garden, aki a szintén francia Chamberynél volt az edzője a magyar válogatott játékosnak még a 2009/10-es szezonban.

A veszprémiek hivatalos közleménye az üggyel kapcsolatban:

A minap Franciaországban megjelentek olyan sajtóhírek, amely szerint Császár Gábor az idény végén Párizsba igazol. A Klub vezetősége és a játékos között létrejött megállapodás szerint, az MKB Veszprém KC akkor tud bármiről is hivatalos tájékoztatást adni Császár Gáborral kapcsolatban, amikor a játékos jövőjével kapcsolatban minden véglegessé válik. Természetesen ez igaz a játékosra is, aki a jövöjének végleges alakulásáról csak a Klubbal együttesen tehet bejelentést.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.