Korai előrejelzés...
A Bild már győztest hirdetett: Németország lesz az Európa-bajnok
A lengyelek elleni győzelem (2-0) után Németországban szinte határtalan az öröm és a bizakodás. Az ország legnagyobb példányszámú napilapja, a Bild kedden már azt is megelőlegezte, hogy Németország Európa-bajnok lesz.
2008.06.10 14:10MTIA nagy népszerűségnek örvendő bulvárlap mindezt természetesen nem a csillagok állásából "vezette le", hanem a merész jóslatot igyekezett több - úgymond - szakértői következtetéssel is alátámasztani.
A Bild szerint a németek első helye mellett szól az országos eufória. A lengyelek elleni találkozót a televízió képernyője előtt csaknem 25 millióan szurkolták végig, mintegy 4 millióval többen, mint ahányan a két évvel ezelőtti - Costa Rica elleni - világbajnoksági startot nézték. A csapat másik fő erőssége - mint az újság írta - Joachim Löw edző.
Löwnek a lap szerint eddig minden sikerült, a játékosok vakon hisznek benne, s az ország is. A németek mellett szól az Eb-k eddigi története is. Ennek kapcsán a Bild emlékeztetett arra, hogy amikor Németország az első "körben" nyert, minden alkalommal Európa-bajnok lett. Így 1972-ben, amikor az első csoportmérkőzésen Angliát, 1980-ban, amikor az akkori Csehszlovákiát, s 1996-ban, amikor már Csehországot fektette két vállra.
Fotó:MTI
Az újabb Európa-bajnoki címet valószínűsíti a középpályán Michael Ballack és Torsten Frings kimagasló teljesítménye, hozzájuk hasonló "stratégákkal" - legalábbis a Bild szerint - egyetlen másik csapat sem rendelkezik.
Mint ahogy Podolski bal lábával sem, amiből a lap arra következtet, hogy nemcsak Németország lesz Európa-bajnok, hanem a népszerű "Poldi" nyeri majd meg a torna gólkirályi címét. Mindezek után csak hab a tortán, hogy a többiek már félnek a németektől.
S ezt már a Bild csak közvetve állítja, ugyanis ezzel kapcsolatban a francia L' Equipe című sportlapot idézi. Az újság ugyanakkor egyetlen szóval sem tér ki arra, hogy mit szólnak mindehhez az ellenfelek. Például a hollandok, a portugálok vagy a spanyolok.
Fotó: MTI
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


