Magyar válogatott
Király szerint hiányzott a határozottság a játékosokból
Király Gábor, a magyar labdarúgó-válogatott kapusa szerint a játékosokból leginkább a határozottság hiányzott szerda este a norvégokkal szemben 2-0-ra elveszített budapesti barátságos mérkőzésen.
2012.11.15 10:07MTI"Úgy érzem, a mezőnyben uraltuk a játékot, az ellenfél azonban jóval veszélyesebb volt a kapura" - nyilatkozta az MTI-nek az immár 87-szeres válogatott hálóőr a találkozó után. "Keményebben futballoztak, tőlünk ez hiányzott, néha egy-egy lecsorgó labdánál egymásra vártunk, ezen mindenképpen változtatnunk kell a jövőben."
Király hozzátette, ezzel együtt Egervári Sándor szövetségi kapitány különböző posztokon több játékost is kipróbálni, így tisztább képet kapott arról, hogy az esetleges sérülések, vagy eltiltások esetén melyik futballistára milyen szerepkörben számíthat.
"Örülök, hogy 87. alkalommal szerepelhettem a nemzeti csapatban, de hogy meddig jutok, az nem csak rajtam múlik" - mondta az 1860 Münchenben légiósa, aki ezzel a kapusok rangsorában megelőzte Grosics Gyulát, s nála többször csak Bozsik József (101) és Fazekas László (92) húzhatta magára a címeres mezt. "Nekem az a dolgom, hogy minden meccsre becsületesen felkészüljek, arról pedig, hogy ki védi a kaput, mindig a kapitány dönt. Úgy érzem, ebben az együttesben tiszta a kép, mindenkinek megvan a maga feladata, s igyekszik azt a legjobb tudása szerint ellátni."
Hajnal Tamás, a VfB Stuttgart és a válogatott irányítója úgy fogalmazott, nem találták az ellenszerét a norvégok játékának.
"Amikor megszerezték a labdát, általában nagyon hamar felívelték, ezzel széthúztak minket, a csapatrészeink között megnőtt a távolság" - értékelt a középpályás. "Sok esetben sikerült ilyenkor elvennünk tőlük a labdát, de akkor már nagyon messze voltunk a kapujuktól, emiatt nem tudtunk igazán veszélyes helyzetet kialakítani."
Hajnal az egész évre visszatekintve azt mondta, a csapat - leginkább ősszel - jó teljesítményt nyújtott, remek eredményeket ért el, és változatlanul él a remény, hogy a 2014-es brazíliai világbajnokságon ott legyen.
"Tavasszal és ősz elején nagyon fontos meccsek várnak ránk, ezekre alaposan fel kell készülnünk, bízom benne, hogy a csapatszellemünk és a képességeink segítségével a nehezebb ellenfeleket is legyőzzük majd, s a végsőkig versenyben leszünk a vb-részvételért" - tette hozzá.
Koman Vladimir, az orosz FK Krasznodar légiósa úgy értékelt, szokatlan volt a magyar csapattól, hogy nem tudott helyzeteket kialakítani, az eddigi mérkőzéseken ugyanis gólszerzési lehetőségekben nem volt hiány.
"Kevesebbet játszottunk a széleken, próbáltunk középen áttörni, ott azonban nagyon masszívak voltak a norvégok" - mondta a középpályás. "Sajnos ezúttal semmi sem úgy sikerült, ahogyan szerettük volna, de köszönjük a szurkolóknak, hogy ismét ilyen sokan buzdítottak minket a helyszínen.
A magyar válogatott négy győzelemmel, három döntetlennel és két vereséggel zárta az idei évet, tétmeccsen pedig legközelebb március 22-én, a Puskás Ferenc Stadionban lép pályára a románok elleni vb-selejtezőn.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06