Magyar válogatott
Egervári: nyáron már meg lehet mondani, hol végezhet a csapat
Egervári Sándor szövetségi kapitány szerint jövő nyáron már nagyjából meg lehet mondani, hogy hányadik helyen végez a magyar labdarúgó-válogatott a világbajnoki selejtező-csoportjában.
2012.10.19 08:59MTI"Egy csatát igen, de a háborút még messze nem nyertük meg" - nyilatkozta a török csapat keddi 3-1-es legyőzéséről a szakember az M1 Ma reggel című pénteki műsorában. A tréner szerint az, hogy a gárda sok kritikát kapott a hollandoktól elszenvedett 4-1-es hazai vereséget követően, összességében még jót is tett, ugyanis összekovácsolta a társaságot.
"Nagyszerű közösség alakult ki az elmúlt két és fél évben, amely hónapról hónapra szakmailag is erősödhet. Minél több mérkőzést játszunk, annál eredményesebbek lehetünk" - tette hozzá Egervári.
A szakember szerint örömteli, hogy a magyar válogatott csak az ellen a holland csapat ellen veszített pontokat, amelyik véleménye szerint magabiztosan nyeri majd a csoportot, ugyanis így a többi riválissal szemben lépéselőnybe került. Az együttes legközelebb jövő márciusban a románokat fogadja, majd a törökök otthonába látogat. Egervári véleménye szerint így nyáron már nagyjából meg lehet mondani, hányadik helyen végez a csapat a sorozatban.
A vb-selejtezős csoportok első helyezettjei kijutnak a 2014-es brazíliai vb-re, míg a csoportmásodikok - leszámítva közülük a legrosszabbat - pótselejtezőt vívnak.
A következő két selejtező előtt a válogatott még idén novemberben hazai pályán találkozik barátságos mérkőzésen a norvégokkal, majd február 16-án lép pályára, egyelőre nem tudni, hogy ki ellen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


