Horváth Jenő "egyben" futja le
Bécs-Pozsony-Budapest ultramaraton - rajt pénteken, befutó kedden
A Práter Stadionból indul pénteken a hagyományos Bécs-Pozsony-Budapest Ultramaraton, melynek keretében helytörténeti kerékpártúrára is sor kerül, Horváth Jenő ultrafutó pedig egyedülálló módon gyakorlatilag egyben, 48 óra alatt teljesíti a 317 km-es össztávot.
2012.10.17 15:19MTIA viadal mezőnye öt nap alatt három ország 42 települését érinti, s amint az a szerdai sajtótájékoztatón elhangzott: az október 23-i, budapesti cél a XII. kerületi Sportmax Hegyvidék központban lesz.
Az idei különlegességek egyike a kerékpártúra, melyen a résztvevők mind a 42 településről helytörténeti leírást kapnak. A szervezők ezzel igyekeznek segíteni őket abban, hogy felfedezzék az adott helyszín nevezetességeit.
A különleges erőpróbára készülő Horváth Jenő a sajtóeseményen arról beszélt, hogy vasárnap 11:30-kor indul, 48 óra alatt szeretné teljesíteni a távot, s útközben mindössze egy-egy órát pihen Pozsonyban, Győrben, Tatán és Budakeszin. Utóbbi helyszínre kedd reggelre szeretne odaérni, ahonnan már a mezőnnyel együtt kezdené meg a zárónapi félmaratoni versenyt.
A korábbi évekhez hasonlóan neves sportolók is részt vesznek a viadalon. A kétszeres olimpiai bronzérmes Kozmann György jelezte, két, ismert versenyzőkből álló csapat is rajthoz áll, ő ugyanakkor ezúttal nem fog futni, kerékpárral azonban kíséri majd barátait.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


