Már egyeztettek is
Téli olimpia 2022 - a lengyelekkel közösen pályázna Szlovákia
Szlovákia Lengyelországgal közösen szeretne pályázni a 2022-es téli olimpia megrendezésére, az elképzelés már túl is jutott az első egyeztetéseken - adta hírül a Hospodárské Noviny szlovák gazdasági napilap pénteken.
2012.10.12 11:45MTIA pályázatról szóló tárgyalásra ezen a héten került sor Varsóban, ahol a téma kapcsán a pozsonyi törvényhozás sportbizottságának küldöttsége egyeztetett lengyel partnereikkel.
Bár a részletek egyelőre nem kerültek napvilágra, annyit már tudni lehet, hogy az első egyeztetés eredményei biztatóak és a lengyel fél elsősorban a Magas-Tátra nyújtotta lehetőségek miatt érdeklődik a téli olimpia közös megrendezése iránt. Az előzetes tervek szerint 2022-ben Szlovákiában a lesiklás valamint a sífutás versenyszámait rendezhetnék meg, az előbbire Chopokon, az utóbbira pedig a Csorba-tónál kerülhetne sor.
A téli olimpia megrendezésére vonatkozó közös pályázást a szlovák fél szerint a Magas-Tátra adta lehetőségek kihasználása mellett az is indokolja, hogy egy közös kandidálásnak nagyobb esélye lenne a sikerre.
"Meggyőződésünk, hogy az olimpia szlovákiai megrendezése reális lehetőség. Amennyiben azonban Lengyelországgal közösen pályáznánk, nagyobb lenne az esélyünk a sikerre" - mutatott rá az elképzelés kapcsán Varsóban tárgyaló illetékes szlovák parlamenti bizottság alelnöke, Martin Fronc.
Az elképzelés kapcsán hasonló véleményének adott hangot a magas-tátrai sípályák legtöbbjét üzemeltető Tatry Mountain Resorts vállalat elnöke, Bohus Hlavaty is.
"A legújabb trendeket követi, hogy a nagy sporteseményeket két ország rendezi. A közös téli olimpia ötlete számunkra annál is inkább kiváló tervnek tűnik, mivel érdeklődünk a lengyelországi Zakopane síközpontja iránt" - hangoztatta Hlavaty.
A 2022-es téli olimpia közös megrendezésének lehetőségéről a napokban tárgyal a pozsonyi parlament is. A lengyel féllel történő egyeztetéssorozat következő fordulójára pedig - a két ország olimpiai bizottsági elnökeinek részvételével - a jövő héten Krakkóban kerül sor.
Szlovákia eddig már két alkalommal pályázott téli olimpia megrendezésére. Mindkét esetben sikertelenül, hiszen a rendezést 2002-ben Salt Lake City, négy évvel később pedig Torinó nyerte el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


