Szellemi Sportok Világjátéka
70 éve nem volt ilyen - magyar aranyérem a bridzsolimpián!
Aranyérmes lett a magyar csapat a Lille-ben rendezett XIV. bridzsolimpián, amely része a II. World Mind Sport Gamesnek, a szellemi sportok négyévente sorra kerülő világjátékának.
2012.08.22 19:35MTIA szövetség szerdán arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a Magyar Péter, Szappanos Géza, Dumbovich Miklós, Kovács Mihály összetételű együttes a kedden és szerdán rendezett döntőben az amerikai csapat ellen győzött 247-166-ra.
Bárány György kapitány csapata a fináléban két nap alatt 96 leosztást játszott a tengerentúliakkal, s már a félidőben jelentős előnyre tett szert, majd a befejező napon ezt tovább növelte. A magyar együttes kiváló eredményének értékét tovább növeli, hogy a kéthetes versenysorozatot csere nélkül négyen játszották végig, míg más országok jellemzően hatfős csapatokat indítottak, s ketten mindig pihenhettek.
Magyarország ilyen kiváló eredményt több mint hetven éve nem ért el bridzsben - a harmincas években kétszer Európa-bajnok volt a magyar csapat; nyolc évvel ezelőtt a bridzsolimpián ötödik lett.
A bridzs bemutató sportágként szerepelt a 2002-es, Salt Lake Cityben rendezett téli olimpia műsorán. 2008 óta a NOB és az IMSA (Szellemi Sportok Világszövetsége) megállapodásának értelmében közvetlenül a nyári olimpia után rendezik meg a Szellemi Sportok Világjátékát, amelyen a bridzs mellett a sakk, a go és a dáma szerepel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


