FociFesztivál
Katalán - Barcelona, Espanyol - öregfiúk játszanak Telkiben
Barcelona és az Espanyol öregfiúkcsapatának játékosai lesznek a Telkiben szeptember elsején másodjára sorra kerülő FociFesztivál sztárvendégei.
2012.08.15 14:04MTIAz esemény szerdai sajtótájékoztatóján kiderült, a két barcelonai együttesben olyan korábbi klasszis, spanyol válogatott futballisták lépnek majd pályára, mint Jordi Lardin, Victor Munoz, Roberto Fernandez, vagy éppen Lionel Messi felfedezője, Carles Rexach. A két gárda a Dunai Antal által irányított magyar öregfiúk-válogatottal kiegészülve 18 órától a Kubala Kupáért küzd meg 45 perces mérkőzések keretében. A magyar csapatban többek között Illés Béla, Lipcsei Péter, Halmai Gábor, Kovács Zoltán, Vincze Ottó, Brockhauser István és Végh Zoltán kap szerepet.
A szervezők arról is beszámoltak, hogy az Egyetemi Bajnokok Ligája keretében a nyolc legnagyobb magyarországi felsőoktatási intézmény kispályás bajnokcsapata küzd meg egymással. Emellett négy legendás Bajnokok Ligája-döntőt elevenítenek fel a külföldi sztárklubok egymással megküzdő magyarországi szurkolói csoportjainak közreműködésével.
Az érdeklődők láthatják a színész- és újságíró-válogatott rangadóját 16 órától, illetve hivatalos barátságos mérkőzésen összecsap egymással Magyarország és Szlovákia strandlabdarúgó-válogatottja 14 órától.
Szabó László főszervező elmondta, hogy miként a tavalyi első alkalommal a sakk, úgy idén a cselgáncs lesz az esemény vendégsportja. Felbukkan majd Telkiben a londoni olimpia két érmese, Ungvári Miklós és Csernoviczki Éva, a programokért pedig az Európa-bajnok Hadfi Dániel felel.
A Vasas Kubala Akadémia toborzást tart a rendezvényen, amelyen véradásra is lehetőség nyílik majd a Ments Életet Alapítvány jóvoltából.
A szervezők - akiknek a tájékoztatása szerint tavaly több mint kétezren látogattak ki a rendezvényre - szeretnék, ha az idén ez a szám megduplázódna. A programok 9 órától 20 óráig tartanak, belépő 500 forintért váltható.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


