Magyar válogatott
Már az izraeliek ellen is a maximumot kell kihozniuk magukból
Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint jó ráhangolódás lehet a világbajnoki selejtezősorozatra szerdán az izraeli csapat elleni felkészülési mérkőzés.
2012.08.14 13:36MTI"Elég vegyes fizikai állapotban vannak a játékosok, ugyanis van, ahol még csak a felkészülés közepén járnak. Akadnak kisebb sérülések, de minden játékos bevethető állapotban van. Örömteli, hogy teljes létszámmal vághatunk neki a mai edzésnek és a holnapi mérkőzésnek" - nyilatkozta a szakember a telki edzőközpontban tartott keddi sajtótájékoztatóján.
"Délelőtt az izraeli válogatott legutóbbi két mérkőzéséről készült felvételeket tanulmányoztuk, ami alapján kijelenthetjük, hogy olyan csapatról van szó, amely nagyot lépett előre az elmúlt néhány évben. A legtöbb játékosuk már a legjobb európai bajnokságokban szerepel, ezáltal olyan fegyelmezetté váltak, ami korábban nem volt jellemző a stílusukra" - mondta a kapitány.
Az már korábban eldőlt, hogy Gerára és Hajnalra nem számíthat a szakvezető, ugyanakkor Szalai Ádámot, a Mainz csatárát játékra alkalmasnak találta az orvosi stáb.
Egervári szerint rendkívül fontos, hogy a futballisták már a szerdai összecsapáson is egymást segítve a maximumot hozzák ki magukból, ugyanis a világbajnoki selejtezőkön is erre lesz szüksége az együttesnek a jó eredmények elérése érdekében.
"Sok pluszt kell hozzátennünk a játékunkhoz, ahogyan azt a csehek és az írek ellen is tettük. Remélem, meg tudjuk ezeket valósítani, és akkor ez a mérkőzés jó ráhangolódás lehet a vb-selejtezőkre" - jelentette ki a kapitány.
Király Gábor, az 1860 München kapusa - aki hétfő este még csapatával bajnoki mérkőzést játszott a német másodosztályban - úgy véli: mindkét csapatnak rendkívül fontos az összecsapás, hiszen itt lehet igazán lemérni, hogy milyen erőállapotban vannak a játékosok.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


