Több mint 5 perccel dőlt meg az eddigi rekord
Kékszalag - Józsa: nem várt siker és fantasztikus rekord
Csak szárnypróbálgatásnak szánták, mégis rekordot döntöttek a győztes csapat tagjai az idei Kékszalag MVM Partner Nagydíj Balaton-kerülő vitorlásversenyen az új építésű, Fifty-Fifty elnevezésű kétárbocos katamaránnal.
2012.07.06 15:50MTIA Józsa Márton kormányozta hajó 10:34:15 órás időeredménnyel ért célba elsőként csütörtökön Európa legnagyobb és leghosszabb - légvonalban 145 km-es - tókerülő vitorlásversenyén. Ezzel több mint öt perccel megdöntötte a Nemere II 1955-ben felállított csúcsát. Erre az eredményre sem Józsa Márton, sem a csapat többi tagja nem számított. "Bizakodtunk egy jó eredmény elérésében, de vérmes reményeink nem voltak" - mondta a hajó kormányosa pénteken az MTI-nek.
"A biztonságos körbeérés volt a kitűzött célunk, hiszen csak a start előtt egy nappal került vízre a katamarán, és csupán néhány órát tudtunk vitorlázni vele a verseny előtt. Az csak menet közben derült ki, hogy jól működik a hajó." Józsa Márton egy technikai újításról is beszélt: "Az, hogy két árboc legyen a katamaránon, Paulovits Dénesnek az ötlete volt, aki tervezte és építette a hajót.
A nagy vitorlafelület előnyünkre vált, hiszen a nem túl ideális, szélcsendes időjárásban is gyorsan tudtunk haladni, ráadásul mikor kisebb problémánk akadt az egyik vitorlával, a másik még mindig ott volt és működött, nem kellett egy helyben rostokolnunk. Ennek a megoldásnak köszönhetően tudtunk 10 csomós szélben 24 csomós (44 km/órás) sebességet elérni" - fejtette ki az első Kékszalag-sikerét arató Józsa, aki elmondta, akadtak izgalmaik a futam során.
"Hiába volt már viszonylag korán nagy előnyünk, nem nyugodhattunk meg, hiszen a vetélytársaink villámgyorsak voltak, Litkey Farkas be is ért minket, ráadásul a végén még egy zivatar is fenyegetett, ám végül sikerült győznünk. Erre nem számítottunk, a rekordra pláne nem. Igazából tesztnek, a 2014-es Kékszalagra való felkészülésnek szántuk az idei versenyt" - mondta Józsa Márton.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06