Nagyjából 2900 résztvevő
Kékszalag - Elrajtolt a mezőny, nincs részvételi rekord
Reggel kilenc órakor Balatonfüredről elrajtolt a 44. Kékszalag MVM Partner Nagydíj Balaton-kerülő vitorlásverseny mezőnye.
2012.07.05 09:32MTIA szervezők tájékoztatása szerint mintegy 570-580 hajó - fedélzetükön összesen nagyjából 2900 résztvevővel - vágott neki a légvonalban 145 km-es táv leküzdésének. Ez azt jelenti, hogy nem dőlt meg a részvételi rekord, 2010-ben ugyanis 623 vitorlást regisztráltak. Csütörtökön gyenge-közepes szél várható, dél körül valószínűleg leáll a légmozgás, és délutánra jöhet ismét szél. Egy-két zápor kialakulhat, ezek idején is intenzívebbé válhat a légmozgás, ami gyorsíthatja a mezőnyt, de alapjában hosszú versenyre számítanak a szervezők. A Balaton-kerülés rekordját 10 óra 40 perces idővel, 1955 óta a Nemere II tartja, amely az idén is ott van a résztvevők között.
Az indulóknak a Balatonfüred-Kenese-Siófok-Keszthely-Balatonfüred útvonalat kell teljesíteniük, a kiírás szerint szombat reggel kilencig lehet érvényesen célba érni. Európa legrégebbi és legnagyobb tókerülő versenyét 1934-ben rendezték meg először. Ezúttal - páros év lévén - többtörzsű hajók is indulhatnak a viadalon, ezek a győzelemre legesélyesebbek, köztük a tízszeres győztes Litkey Farkas katamaránja.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
- 6:21 Kipattantak a kocsiból gyújtogatni, de végül látványos kémiai kísérletet hajtottak végre - videó
- 22:16 A NASA újból elhalasztotta a magyar asztronautát is szállító Axiom 4 misszó indítását
- 20:14 Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
- 18:12 Karácsony Gergely: a főváros megrendezi a szabadságünnepet
- 16:11 Megtiltotta a Budapesti Büszkeség rendezvény megtartását a rendőrség
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06