Bajnokcsapat
Mégsem szúrta el az Inter - elbaltázta a Milan
Hiába tett meg mindent, hogy elbukja a scudettót, végül mégis elsőként botladozott át a célvonalon az Inter a Serie A-ban.
2008.05.19 07:08nb1.huA milánóiaknak nyerniük kellett az utolsó fordulóban Parmában, és helyzetüket csak nehezítette, hogy a Roma nagyon korán, egy remek góllal, vezetést szerzett a Catania otthonában. Nem is ment igazán jól az Internek, a kieséstől fenyegetett Parma még helyzeteket is ki tudott dolgozni, ezek azonban kimaradtak.
Roberto Mancini a második félidőben bevetette a március 29. óta nem látott Zlatan Ibrahimovicot, az addig semmit nem mutató César helyett és ez eldöntötte a mérkőzést. A svéd egy mutatós ellentámadást követően egy hajszálpontos lövéssel találta meg a jobb alsó sarkot, majd közelről megduplázta csapata előnyét, ezzel eldöntve az aranyérem és a Parma sorsát is.
A Catania azonban bennmaradt, hiába nyert az Empoli a Livorno ellen: a tavaly is az utolsó fordulóban megmenekülő kiscsapat Vucinic gólját követően óriási nyomás alá helyezte a Romát és egy meg nem adott gólt követően végül a hajrában, amikor a Roma számára ennek már nem sok tétje volt, ki is egyenlített, így a következő idényt is az első osztályban kezdheti meg.
A Milan lemaradt a Bajnokok Ligájáról: Kakáék ugyan második félidei remek játékuknak köszönhetően tönkreverték az Udinesét, a Fiorentina azonban a harmatgyengén futballozó Osvaldo hatalmas góljával nehezen, de győzni tudott Torinóban, így elindulhat az elitliga selejtezőjében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


