Nemsokára visszavonul
EB-Sevcsenko búcsúmeccset szeretne
Andrij Sevcsenko nem szeretné, ha az Európa-bajnokságról kedden kiesett ukrán labdarúgó-válogatottól vesztes mérkőzéssel kéne elköszönnie, ezért bízik benne, hogy kap búcsúmeccset.
2012.06.20 10:20MTI"Amennyiben van rá mód, még egy meccsen játszanék a válogatottban - nyilatkozta az angol együttestől elszenvedett 1-0-ás vereséget követően az élő legendának számító csatár. - Kérni fogom ezt a lehetőséget az ukrán szövetségtől." A nemzeti csapat mezében kedd este 111. alkalommal pályára lépett támadó az ukránok első Eb-meccsén két gólt is fejelt a svédeknek, így ő szerezte a franciák (0-2) és angolok (0-1) ellen is eredménytelen együttese mindkét gólját az Eb-n.
A pályafutása legnagyobb sikereit az AC Milan színeiben elért Sevcsenko már a lengyel-ukrán közös rendezésű kontinensviadal előtt jelezte, hogy az Eb után visszavonul, s átadja helyét a fiataloknak. "Nagyon szép jövő áll a válogatott előtt. A fiatalok számára sokat jelentett ez az Eb, sok tapasztalatot szereztek, a jövőben azzal a tudattal léphetnek majd pályára, hogy a legjobbakkal is fel tudják venni a versenyt" - mondta a 2004-ben Európa legjobb labdarúgójának megválasztott Sevcsenko.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


