Rögtön állapotfelméréssel kezd
Hanga Ádám tíz napra a San Antonio Spurshöz utazott
Tíz napra az észak-amerikai profiligában (NBA) szereplő San Antonio Spurshöz utazott Hanga Ádám, a magyar válogatott kosarasa.
2012.06.19 08:45MTIA spanyol Manresában légióskodó játékos kedden reggel indult útnak, és Londonon, valamint Dallason keresztül érkezik majd a májusban az NBA Nyugati főcsoportdöntőjéig jutott klubhoz, amely a tavalyi amatőrbörzén foglalta le a játékjogát. "Hosszú út vár ránk, de nagyon várom már" - nyilatkozta a felszállás előtt az MTI-nek. "Célom, hogy minél többet ki adjak magamból a következő szűk két hétben. A programomat ottani idő szerint ma este tudom majd meg, a megérkezésem után, amikor rögtön egy állapotfelmérés vár rám."
A 23 éves kosarast elkísérte a tengerentúlra menedzsere, Lóránt András is, aki kifejtette: "NBA-csapat először hív ki magyar játékost hosszabb időre, Dávid Kornél annak idején a Summer League-ben próbálta ki magát Amerikában. Sajnos a Spurs nem került be a nagydöntőbe, így nem láthatjuk őket élőben játszani, de enélkül is izgalmas időszak vár ránk." Hanga tavaly az Albacomptól került Spanyolországba, ahol stabil kezdőember lett a középmezőnyben végzett Manresánál, és ahol - mint májusi sajtótájékoztatóján elmondta - egyelőre folytatja a pályafutását ősztől.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06