2015-ben összecsapnak a nők
Közösen rendez kosárlabda Eb-t Magyarország és Románia?
Magyarország és Románia közösen rendezi a 2015-ös női kosárlabda Európa-bajnokságot.
2012.05.19 10:41MTIA román szövetség beszámolója szerint a döntés pénteken az európai szövetség (FIBA Europe) végreható bizottságának szlovéniai ülésén született, amelyen jelen volt a román szövetség elnöke, Carmen Tocala is.
A 2015-ös Eb-n részt vevő csapatokat négy csoportba sorolják majd, a cikk alapján pedig a romániai csoportok mérkőzéseit Nagyváradon és Kolozsváron játsszák, a döntőt Magyarországon rendezik. A közleményből az is kiderül, hogy a FIBA Europe első alkalommal adta két országnak a rendezés jogát, s ez azt jelenti, hogy Magyarország és Románia válogatottjai rendezőként, selejtezők lejátszása nélkül indulhatnak a kontinensviadalon.
A Mediafax hírügynökség jelentése szerint az is újdonságnak számít, hogy 2015-ben húsz csapat szerepel majd az Eb-n.
Ezzel szemben Sterbenz Tamás, a magyar szövetség főtitkára úgy nyilatkozott az MTI-nek a FIBA Europe ülésének helyszínéről, hogy még nincs végleges döntés az ügyben:
"Csakugyan zajlanak tárgyalások a két szövetség között arról, hogy két csoport küzdelmeit Romániában rendezzék meg, de végső döntés csak nyáron várható".
Magyarország tavaly december 18-án nyerte el az esemény rendezési jogát, s az eredeti tervek szerint a csoportmérkőzéseket Sopronban és Győrben, a középszakaszt Veszprémben és Szombathelyen, helyosztókat pedig Budapesten bonyolítják le.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


