Utcai verekedés volt "tíz hülye ember" miatt
Platini német-spanyol döntőt jósol
Német-spanyol döntőre számít az ukrán-lengyel közös rendezésű Európa-bajnokságon Michel Platini, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke.
2012.06.18 18:23MTI"A spanyoloknak sajátos stílusa van, a fáradtsággal nem lehet problémájuk, ugyanis ők inkább a labdát futtatják" - nyilatkozta a játékosként 1984-ben Eb-győztes, háromszoros aranylabdás francia sportvezető.
Az 56 éves Platini szerint nagy siker a torna, amely a világbajnoki ezüstérmes hollandok kiesésével megmutatta, hogy egy Európa-bajnokságon sokkal nehezebb dolguk van a csapatoknak.
Az UEFA elnöke elmondta, pozitívan csalódott az általában defenzívebb stílusban futballozó olaszokban, akik Cesare Prandelli irányításával a támadófutballra helyezték a hangsúlyt.
Platini nem rejtette véka alá kritikáit sem. Kiemelte: nem boldog a horvát szurkolók viselkedése miatt, hiszen az olaszok elleni mérkőzésen majomhuhogást utánoztak, amikor a színesbőrű Mario Balotellinél volt a labda, ráadásul különböző tárgyakat is dobáltak a pályára.
Ezen kívül megemlítette, hogy "tíz hülye ember" miatt volt utcai verekedés Varsóban a lengyel-orosz mérkőzés napján.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


