Conte és Criscito is érintett lehet
Dagad a bundabotrány: Mauri már őrizetben
Több embert őrizetbe vettek, köztük Stefano Maurit, a Lazio labdarúgócsapatának kapitányát az olaszországi bundabotránnyal kapcsolatban, illetve többen gyanúba keveredtek, így Antonio Conte, a bajnok Juventus vezetőedzője és Domenico Criscito, a válogatott védője.
2012.05.28 16:04MTIAz olasz rendőrség közleménye szerint öt személyt Magyarországon vettek őrizetbe, ők a gyanú szerint kapcsolatban álltak a szingapúri fogadási hálózat decemberben elfogott vezetőjével, Tan Seet Enggel. A hatóságok közlése alapján összesen 19 embert fogtak el, Maurin kívül köztük van Omar Milanetto, a Genoa korábbi középpályása is.
Az előállítottakon kívül gyanúba keveredett Conte is egy 2011 áprilisi mérkőzés kapcsán, amikor még a Siena trénereként csapata a Novarával találkozott. A közlemény ugyanakkor kiemeli, hogy a Juventus nem érintett a mostani ügyben.
A jelenleg az orosz Zenitben - Huszti Szabolcs csapattársaként - futballozó Criscito esetében szintén nyomoz a rendőrség, s ezt hétfőn közölték vele a június 8-án kezdődő lengyel-ukrán közös rendezésű Európa-bajnokságra készülő válogatott edzőtáborában. A hatóságok leszögezték, hogy a Squadra Azzurra keretéből más nem érintett a mostani botrányban.
Criscito azért került gyanúba, mert olyan fénykép van róla, amelyen - még a Genoa futballistájaként - együtt vacsorázik a bundaügyben érintett személyekkel. A játékos ártatlannak vallja magát, s állítása szerint csak csapata egyes szurkolóival találkozott.
"A szövetség és Cesare Prandelli szakvezető abban állapodott meg, hogy Criscito nem utazik a kontinensviadalra" - mondta ugyanakkor Demetrio Albertini, az olasz szövetség alelnöke.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


