Az ezüstérmet a francia Coralie Balmy szerezte meg
Úszó Eb - Kapás arany-, Risztov bronzérmes 800 m gyorson
Kapás Boglárka arany-, Risztov Éva pedig bronzérmet nyert 800 m gyorson a debreceni úszó Európa-bajnokság csütörtöki versenynapján.
2012.05.24 17:28MTIA táv egynegyedénél Risztov a második helyen fordult, Kapás ekkor a negyedik volt, 400 méter után azonban már az ő hátát nézte a mezőny. Kétszáz méterrel a vége előtt Risztov feljött Kapás mögé a második helyre, utóbbi ekkor kissé fáradni látszott, ám a hajrára új erőre kapott és végül magabiztosan nyerte a versenyt.
"A verseny előtt gondoltam, odamegyek anyukámhoz, hogy megmondjam neki, Európa-bajnok leszek - nyilatkozta az MTI-nek könnyeivel küszködve Kapás Boglárka. - Valahogy belémnyilallt és tudtam, hogy ma aranyat fogok nyerni. Nem tudom, mi hajtott, sok olyan emberre gondoltam, akit szeretek és akik tudom, hogy szeretnek, s talán ez adott sok erőt. Maradtam a klasszikus taktikánál, hogy 400-ig megyek a mezőnnyel, utána pedig robbantok, és szerencsére sikerült ezt tartani. Az utolsó fordulónál már tudtam, ha belehalok, akkor is megcsinálom."
"Nagyon boldog vagyok, egyéni csúcsot úsztam így 100 évesen, 2002 óta két másodpercet javultam, ez mindent elárul, Nagyon örülök, ez egy szép visszatérés volt. - mondta Risztov. - Az, hogy dobogóra állhatok, hatalmas dolog, ha ezt bárki utánam csinálja, az előtt megemelem a kalapom."
Az ezüstérmet a francia Coralie Balmy szerezte meg.
Eredmények:
nők:
800 m gyors, Európa-bajnok:
KAPÁS BOGLÁRKA 8:26.49 perc
2. Coralie Balmy (Franciaország) 8:27.79
3. RISZTOV ÉVA 8:27.87
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06