"We are the Champions"
Tízezrek ünnepelték a Chelsea BL-győzelmét Londonban
Több tízezren ünnepelték vasárnap este Londonban a Chelsea labdarúgócsapatát, amely előző nap, a Bajnokok Ligája döntőjében drámai körülmények között, büntetőpárbajban legyőzte a Bayern Münchent, és ezzel - történetében először, ráadásul a londoni klubok közül is elsőként - elnyerte a BL-trófeát.
2012.05.20 19:43MTIA csapat két nyitott fedelű - a jeles alkalomra a Chelsea kék színére festett és a klub címerével is ellátott - emeletes városnéző buszon indult otthonából, a nyugat-londoni Stamford Bridge stadionból a diadalútra. Az előre kijelölt útvonal mentén óvatos becslések szerint is legalább 80 ezer szurkoló sorakozott fel.
A buszkonvoj a híres és igen drága bevásárlóutca, a King's Road és a New King's Road érintésével jutott el a helyi közparkoz, az Eel Brook Commonhoz.
A buszok itt megálltak, és az első busz nyitott felső szintjének elején John Terry csapatkapitány emelte többször magasba a Münchenből hazahozott trófeát az összegyűlt tömeg egetverő üdvrivalgása közepette. A kupát ezután Roberto Di Matteo vezetőedző is a magasba emelhette, nem kisebb szurkolói hangorkán kíséretében.
Terry - aki eltiltása miatt nem játszott a döntőben - ezután mikrofont ragadott, és elénekelte a "We are the Champions" című klasszikust. Az "előadáshoz" csatlakozott a több tízezres, kékbe öltözött ünneplő tömeg is; a dalt és a többi, rögtönzött győzelmi rigmust London nagy részén hallani lehetett.
Az útvonal mentén hatalmas forgalmat bonyolítottak le a Chelsea-sálakat, mezeket, jelvényeket és egyéb dísztárgyakat kínáló alkalmi árusok, csakúgy, mint az a kereskedő, aki a stadiontól nem messze leállított, hevenyészett kerekes pultján olyan vécépapírtekercseket árult egyenként 5 fontért (1800 forintért), amelynek minden egyes szeletére a nagy londoni rivális, az Arsenal nevét nyomtatták.
A győzelmi parádé által érintett három szomszédos londoni kerület, Chelsea, Wandsworth és Fulham tanácsai a levelesládákba bedobott szórólapokon előre felkészítették a lakosságot a győzelem esetére várható hatalmas utcai ünnepségre. A három tanács részletes ismertetőt állított össze az óriási területet érintő útlezárásokról, kérte az útvonal mentén lakókat, hogy vigyék el járműveiket, az utcára nyíló üzleteket pedig arra, hogy lehetőség szerint a parádé idejére zárjanak be.
A környéken sok helyütt már vasárnap reggel nagy tömeg gyűlt össze, és a városrész szinte egyetlen nagy utcabállá alakult.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:55 Megkapta a jogvédelmet a főváros, az Államkincstár nem vonhatja le a szolidaritási hozzájárulást
- 12:51 Robbanásveszélyes droglabort találtak a rendőrök egy budapesti bérházban - videó
- 10:42 Microsoft-licencbotrány és az állami technológiai szereplők átláthatósága
- 8:22 Politikai vita a devizahitelezésről - a Mi Hazánk és a Jobbik a bankok felelősségre vonását sürgeti
- 6:37 Trump Mobile - Aranyszínű okostelefonnal bővül Donald Trump üzleti birodalma
- 22:43 Hogyan segíthet a pszichológia abban, hogy jobban érezzük magunkat fürdőruhában?
- 20:52 Brit meleg pár ellen emeltek vádat egy örökbe fogadni kívánt csecsemő megerőszakolása és meggyilkolása miatt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06