Az egyedüli jelölt Balogh Gábor volt
Új elnöke van a Magyar Diáksport Szövetségnek
Az egyedüli jelölt Balogh Gábort választották a Magyar Diáksport Szövetség új elnökének a szervezet szombati közgyűlésén.
2012.05.19 13:21MTIA 74 megjelent küldött egyhangúlag támogatta a korábbi öttusázót, aki egyéniben kétszeres világbajnok és olimpiai ezüstérmes.
"A szövetségnek és a diák olimpia versenyrendszerének az a legfontosabb célja, hogy a versenysport utánpótlásának tömegbázist teremtsen. Ezért is fontos a testnevelés és az, hogy olyan programokat szervezzünk, amelyekkel minden gyerekkel meg tudjuk szerettetni a sportot" - mondta a miniszterelnök sportügyekért felelős tanácsadójaként is tevékenykedő sportvezető, akit pénteken egyúttal a Magyar Öttusa Szövetség alelnökének is megválasztottak. Hozzátette, az iskolákban felbukkanó tehetségeket pedig szeretnék egyesületi keretek közé terelni.
Balogh elnöki mandátuma négy évre szól, s a poszton azt a Deák Györgyöt váltotta, aki 20 évig vezette a szervezetet, s most a küldöttek az örökös tiszteletbeli elnöki posztot adományozták neki.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


