Védett ranglistás helyezése van
Szávayt benevezik az olimpiára
Szávay Ágnest benevezik a londoni olimpiára, mivel betegségei és sérülései miatt úgynevezett védett ranglistás helyezése van.
2012.05.16 10:54MTITamás Krisztina, aki a 23 éves játékos sajtóügyeiért felelős, szerdán elmondta: az olimpián a június eleji rangsor első 56 helyezettje - nemzetenként négy játékos - szerzi meg egyenes ágon a részvételt, és miután a korábban fáradásos csigolyatöréssel kezelt Szávay védett helyezése 38., elindulhat az ötkarikás játékokon, ha az egészségi állapota megengedi.
Szávay jelenleg arcüreggyulladással bajlódik, és emiatt kihagyja a május 27-én rajtoló Roland Garrost. Ugyanakkor a június 25-i wimbledoni tornára már benevezték őt.
"Nagyon jó lenne, ha Ági addigra felépülne. A háta most nem fáj, viszont arcüreggyulladása miatt nem edzhet. Már csak azért is jó lenne, ha játszhatna Wimbledonban, mert az olimpiát ugyanott és ugyancsak füvön rendezik" - mondta Tamás Krisztina.
A játékos öt WTA-tornát nyert egyesben, pályafutása legjobbjaként, 2008. április 14-én a 13. helyen állt a női teniszezők világranglistáján. Sérülése előtt a 39. volt, jelenleg pedig az 1112. helyet foglalja el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06