Eltört Tibolya kulcscsontja
Öttusa-vb - Kiszállt a magyar férfi váltó
Kulcscsonttörést szenvedett Tibolya Péter a lovaglás során, emiatt befejezte szereplését a magyar csapat a római öttusa-világbajnokság keddi férfi váltóversenyében.
2012.05.08 17:25MTIA Tibolya mellett Marosi Ádám és Demeter Bence alkotta válogatott utolsó előttiként lovagolt a pályára, mivel két szám után a második helyen állt. Marosi hibátlanul, Demeter pedig egy rontással teljesítette feladatát, Tibolya viszont az első akadálynál bukott. Lovát a pálya túloldalán fogták meg, de ő nem arra indult el, hogy újra nyeregbe szálljon, hanem a magyar tábor felé gyalogolt. Először kiabáltak neki, hogy fusson, mert megy az idő, de aztán többen észlelték, hogy bal válla lejjebb van a másiknál, majd mikor odaért, közölte, hogy eltört a kulcscsontja, pár másodperc múlva pedig azt, hogy most már kezd rosszul lenni. Miközben a túloldalról elindult a mentő, leültették, majd egy-két percen belül hordágyra fektették, és kórházba szállították.
Tibolyának 2007-ben már volt hasonló balesete, akkor a jobb kulcscsontja tört el a berlini világbajnokság előtti edzőtáborozás során.
"Ezzel nemcsak az itteni szereplése, hanem az egész szezonja elúszott" - mondta Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány.
Demeter mellett Tibolya esélyes volt arra, hogy a kvalifikációs ranglistáról olimpiai kvótához jusson. A magyarok a férfiaknál - csakúgy, mint a nőknél - rendelkeznek már két részvételi joggal: Marosi Ádám és Kasza Róbert nevezhető a londoni játékokra. A szabályok szerint egy nemzetből ugyan nemenként csak két öttusázó szerepelhet a játékokon, de több szerezhet indulási jogot. Amennyiben ez így történik, az adott szövetség határoz, hogy kinek az ötkarikás részvételét támogatja.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


