Négyéves szerződést köt a londoni egyesülettel
Hétmillió eurót kereshet majd Podolski az Arsenalban
Lukas Podolski, az 1. FC Köln német válogatott futballistája nyártól az Arsenalban folytatja pályafutását.
2012.04.30 15:59MTIEzt a kölni klub jelentette be hétfőn, egyúttal közölte, hogy a megállapodás pénzügyi hátterét egyelőre nem hozza nyilvánosságra. Lapértesülések szerint ugyanakkor a 26 éves támadó - akinek jövő nyáron járt volna le a szerződése - 13,5 millió euró ellenében vált klubot és négy évre kötelezi el magát a londoni egyesülethez, amely megduplázza jelenlegi fizetését, így nagyjából évi 7 millió eurót keres majd.
"Ezzel az átigazolással lehetőségem lesz arra, hogy egy európai élklubban nemzetközi szinten játsszak." - mondta Podolski, aki eddig 95 meccsen lépett pályára a német válogatottban, és 43 gólt szerzett.
"Nagyon örülünk, hogy már ilyen korán nyélbe tudtuk ütni ezt az üzletet - fogalmazott az Ágyúsok francia mestere, Arsene Wenger. - Már várjuk, hogy Lukas hogyan teljesít majd a nyári Európa-bajnokságon. A játékosról mindent elmond az a fantasztikus tény, hogy fiatal kora ellenére már közel százszor játszott hazája nemzeti csapatában."
A lengyel származású Podolski tízéves kora óta szerepel a kölni együttesben, amelyet eddig csak egyszer hagyott el a Bayern München kedvéért, de három - többnyire sikertelen szezon után - 2009-ben visszatért Bajorországból.
"A 1. FC Köln mindig ott lesz a szívemben. Most még össze kell fognunk, és minden erőnket arra kell összpontosítanunk, hogy elkerüljük a kiesést" - mondta a futballista, aki óriási népszerűségnek örvend a német klub szurkolóinak körében.
Podolski eddig két-két világ- és Európa-bajnokságon szerepelt, a Köln színeiben pedig 180 meccsen 86-szor volt eredményes.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06