Több mint ezerötszáz résztvevő a rendezvényen
Rekordszámú bringás kerülte meg a Balatont
Rekordszámú, több mint ezerötszáz résztvevő vágott neki a "magyar tenger" megkerülésének a McDonald's BringaMánia Balatonkör balatoni idénynyitó kerékpáros túrán szombaton.
2012.04.30 14:44MTIA közösen megtett táv - mintegy 240 ezer kilométer - a Föld hatszori megkerüléséhez is elegendő lenne.
A korai - reggel 6 órás - balatonföldvári indulás ellenére is sokan, közel ezren neveztek a 206 kilométeres Nagykör megtételére. A legidősebb "bringamániás" egy 82 éves balatoni férfi volt, aki rendben teljesítette az átlagosan 18 km/óra sebességgel letekerhető távot.
A szervezők egy 86 kilométeres Kiskört is szerveztek azoknak, akik még nem próbálkoztak egész napos kerékpártúrával. Ez a táv akár 2-3 fős csapatokban is teljesíthető volt. Sok család, illetve baráti társaság választotta ezt a megoldást. A Kiskör részét képezte egy klasszikus balatoni élmény, a kompút Tihanytól a szántódi révig, keresztül az „aranyhídon”.
A sport jegyében, az idei év újításaként népszerű volt a teljesítménytúra is, amelyen csak a legelszántabb kerekesek indultak el, mert itt saját, gyorsabb tempójukban száguldhattak végig a Balaton partján, míg a vezetett túrán a tömeges bringázás élménye várta a résztvevőket - közölte az esemény kommunikációjával megbízott cég.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


