Utánpótlás
Győrből kapott segítséget a VBKC
A női kézilabda NB I-ben szereplő Veszprém Barabás KC anyagi problémái miatt úgy tűnt, hogy nem tudja vállalni szereplését a következő szezonban az első osztályban, de a Győri Audi ETO megmentette a segítségre szorult együttest.
2012.04.27 14:01ma.huA veszprémiek vezetősége már korábban jelezte, amennyiben nem találnak tehetős támogatót, nem tudják vállalni a részvételt a magyar női kézilabda-bajnokság első osztályában. A klub elnöke azért közölte ennyire korán a hírt, hogy a Veszprém jelenlegi játékosai időben tudjanak maguknak a következő bajnoki idényre csapatot találni.
A stabil középcsapatnak számító együttes azonban nem fog jövőre a másodosztályba süllyedni. A Győr segítő jobbot nyújt a bakonyiaknak, a szándéknyilatkozat értelmében a kisalföldiek az NB I/B-s utánpótlás együttesüket szerepeltethetik majd a legfelső osztályban a következő bajnoki idénytől.
A győri fiatalok magabiztosan vezetik a másodosztályt, fejlődésüket pedig nagyban segítheti az, hogy az élvonalban is pályára léphetnek a jövőben.
Barabás Árpád, a Veszprém elnöke szerint ez a megoldás segít abban, hogy a nagy múlttal rendelkező VBKC a következő kiírásban is az első osztályban szerepeljen.
A győriek első embere, Kelecsényi Ernő szerint ezzel a megállapodással nem csak a két klub, hanem a magyar kézilabda is nagyon jól jár. Kifejtette, az ETO utánpótlás együttese a magyar válogatott gerincét alkotja, ezért a tehetségek szerepeltetése az első osztályban remek megoldás fejlődésük szempontjából.
Szabadfi Ágnes és Kiss Éva már biztosan távozik Veszprémből – a beállós és a kapus is Siófokon folytatja pályafutását –, míg Hornyák Dóra a Győrt választotta.
Továbbá az ETO megszerezte a Siófok két kiválóságát, Herr Orsolyát és Szepesi Ivettet, de a magyar bajnok- és kupagyőztest választotta Rédei-Soós Viktória is, aki az osztrák Hypót erősítette legutóbb.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


