Nyomoz az olasz ügyészség
Morosini halála: rendőrautó akadályozta a mentőt
Az ügyészség nyomozást kezdett Piermario Morosini halálának ügyében: a Livorno labdarúgója szombaton a Pescarában vívott másodosztályú olasz bajnoki mérkőzés 31. percében esett a földre, majd a kórházba szállítás után elhunyt.
2012.04.15 18:56MTIA hatóságok azt szeretnék kideríteni, hogy miért állt a stadion bejáratánál egy rendőrautó, amely megakadályozta, hogy a mentő bejusson a pályára. A jelentések szerint négy percig tartott, amíg a rohamkocsi a tragédia helyszínére ért, és tovább hetet vett igénybe, amíg a jármű elhagyta a stadiont.
Helyszíni beszámolók szerint a rendőrautót csak úgy tudták eltolni a kapubejárattól, hogy egy tűzoltó betörte a kocsi ablakát, majd kiengedte a kéziféket.
A helyi rendőrség képviselői azt mondták, állnak a vizsgálatok elébe:
"Ha volt hiba, kiderítjük, mindent tisztázunk" - közölte Gianni Santilli, a városi rendőrség tanácsosa.
Leonardo Paloscia, a pescarai Santo Spirito kórház kardiológusa, aki ott volt a mérkőzésen, és ellátta Motrosinit, azt mondta, hogy a futballista nem mutatott semmiféle életjelet, és gyakorlatilag halott volt, amikor a mentő odaért.
"Úgy tűnik, szívaritmia okozhatta a tragédiát, de más is közrejátszhatott" - mondta az orvos. "A boncolás után már többet tudunk."
A 25 esztendős futballistát az azonnali orvosi segítségnyújtás után a pescarai Santo Spirito kórházba szállították, de már nem tudták megmenteni az életét.
Edoardo De Blasio kardiológus azt mondta, a játékos már halott volt, amikor a klinikára érkezett.
Morosini az U21-es válogatott tagjaként játszott a 2009-es világbajnokságon, az idén az Udinese együttesétől érkezett kölcsönbe a Livornóhoz.
A mérkőzés 2-0-s vendégvezetésnél szakadt félbe, a játékosok könnyeikkel küszködve vonultak az öltözőbe. A találkozón két perccel a tragikus eset előtt csereként lépett pályára a Livorno színeiben Filkor Attila.
Antonello Valentini, az olasz szövetség általános igazgatója nem sokkal Morosini halálának bejelentését követően közölte, hogy valamennyi hétvégi futballmérkőzését elhalasztják.
A futballista családjában sorozatos tragédiák történtek: 15 éves volt amikor meghalt az édesanyja, Camilla, két évvel később pedig az édesapját, Aldót is elvesztette. Nem sokkal később elhunyt fogyatékos fiútestvére, és magára maradt a szintén fogyatékos nővérével.
"Ezek a szomorú esetek talán segítenek abban, hogy megvalósíthassam drága szüleim álmait.." - mondta Morosini, amikor korábban a tragikus családi eseményekről kérdezték.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


