Miheztartás?
Bírót fenyegetett telefonon Sztoicskov
Telefonon sértegetett és fenyegetett meg egy bírót Hriszto Sztoicskov, a bolgár bajnokságban címvédő Liteksz Lovecs labdarúgócsapatának vezetőedzője.
2012.03.24 19:02MTIBogomil Marinov sípmester a rendőrséghez fordult azt követően, hogy elmondása szerint a tréner kedden este felhívta, majd a bemutatkozása után megfenyegette, s közölte vele, a szombati volt az utolsó meccse, amit vezetett.
A Liteksz szombaton 1-0-ra nyert ugyan a Szlavia Szófia ellen, de úgy, hogy Marinov a második félidőben kiállította Nicasiót. A tavasszal hatgólos brazil csatár első sárga lapját a gólja után a mez levételéért kapta, a másodiknál pedig helyi beszámolók szerint alig ért az ellenfél védőjéhez, mégis az öltözőbe kellett vonulnia.
A játékvezető azt mondta, Sztoicskov fenyegetőzése miatt felhagy a bíráskodással a profik között, s kizárólag amatőr meccseken kíván a jövőben tevékenykedni.
A játékosként a Barcelonában is megfordult edző nem kommentálta a bíró által előadott történetet, mindössze alaptalannak nevezte az állításait, s kifejtette, edzőként sokkal nagyobb tiszteletet tanúsít a játékvezetők irányában, mint annak idején futballistaként.
Nicasio nélkül szerdán a Liteksz 1-1-es döntetlent játszott, ezzel megszakadt a győzelmi sorozata, amely öt mérkőzésen át tartott. Egyúttal távolabb került a címvédéstől, mivel jelenleg az ötödik helyen áll a tabellán, s hátránya hét pont a listavezető Ludogoreccel szemben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


