Joao Havelange már egyedül lélegzik
Jobban van a volt FIFA-elnök
Javult az állapota Joao Havelange-nak, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) korábbi elnökének, akit vasárnap éjjel szállították kórházba Rio de Janeiróban.
2012.03.22 19:42MTIA 95 éves sportdiplomata, aki 1974-től 1998-ig vezette a FIFA-t, egy korábbi bokasérülés következtében nagyon komoly baktériumfertőzést kapott, géppel kellett lélegeztetni, de a Szamaritánus klinika csütörtöki közlése szerint most már egyedül, segítség nélkül veszi a levegőt. A közlemény ugyanakkor hangsúlyozza: a volt sportvezetőt továbbra is szigorú megfigyelés alatt tartják.
A dél-amerikai sportdiplomata tavaly decemberig 48 éven át a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tagja is volt, ám erről egészségi állapotára és korára hivatkozva lemondott - korrupciós botrányba keveredett, s ezzel megelőzte az etikai bizottság eljárását. A vizsgálatok alapján Havelange még a FIFA első embereként egymillió dollárt fogadott el az azóta csődbe jutott ISL nevű marketingcégtől. Az etikai bizottság az előzetes várakozások alapján minimum kétéves eltiltással sújtotta volna őt, de a végleges kizárás sem lett volna elképzelhetetlen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


