Négyrendbeli vesztegetés a vád
Focibotrány: Lippai előzetesben
A nemzetközi fogadási csalásokkal kapcsolatban februárban őrizetbe vett diósgyőri labdarúgó, Lippai Ákos előzetes letartóztatásba került.
2012.03.14 13:46MTIFazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) szóvivője szerdán elmondta, a bíróság első fokon úgy döntött, hogy 30 napra házi őrizetbe kerül a játékos, majd a KNYF fellebbezése után másodfokon elrendelte az előzetes letartóztatását, amelyet kedden foganatosítottak a hatóságok.
A KNYF és a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai február 21-én állították elő és vették őrizetbe Lippait, akivel négy rendbeli, gazdálkodó szervezet dolgozója által kötelességszegéssel és üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntettének a megalapozott gyanúját közölték. A gyanú szerint a futballista 2009 augusztusában két Ligakupa-mérkőzés, 2010 májusában pedig két élvonalbeli bajnoki találkozó eredményét kívánta befolyásolni. Lippai, akivel klubja március elején szerződést bontott, tagadja bűnösségét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


