Moto GP: bronz Sanghajban
Kínai Nagydíj: Talmácsi a harmadik helyen végzett
A harmadik helyen végezett Talmácsi Gábor a gyorsaságimotoros-világbajnokság negyedik futamán, Sanghajban, a Kínai Nagydíjon, a 125 kcm-es géposztályban.
2008.05.04 08:08MTIAz első az olasz Andrea Iannone lett, a második helyre a francia Mike Di Meglio futott be. A harmadik helyezett, Talmácsi Gábor közel három és fél másodperccel maradt le a győztes olasztól.
A futam végén rendezett sajtótájékoztatón Andrea Iannone - akinek korábban egy kilencedik hely volt a legjobb eredménye - örömét fejezte ki győzelme felett. Az Apriliával versenyző olasz azt mondta, hogy nagyon erős motorral versenyzett, és a tavalyi világbajnokot, Talmácsi Gábort tekintette legnagyobb ellenfelének.
A magyar motoros emlékeztetett arra, hogy nagyon nehéz idényt kezdett, s nagyon örül a harmadik helynek, mert fontos pontokat szerzett a sanghaji futamon. Mint mondta, a futam vége felé műszaki problémák adódtak a motorral, felmelegedett a hűtővíz, óvatosan kellett motoroznia, s ezért nem tudta megelőzni Mike Di Megliót.
Talmácsi megemlítette, hogyt "kicsi elrontották az áttételeket". Az angolul és magyarul tartott sajtótájékoztató végén Talmácsi Gábor boldog Anyák Napját kívánt minden édesanyának.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


