Még egy győzelem kell
C. Ronaldo minden testrészével gólképes - MU: közel a bajnoki cím
A bajnoki címhez szükséges két győzelemből az elsőt már begyűjtötte a MU. Folytatás jövő héten a Wigan ellen.
2008.05.04 08:29nb1.huKönnyedén maga alá gyűrte a West Hamet a bajnoki címre hajtó Manchester United. Cristiano Ronaldo már a 3. percben - egy szerencsésen megpattant lövéssel - vezetést szerzett a "Vörös Ördögöknek", majd a 24. percben az intim testrészét is segítségül hívva már második találatát jegyezte a portugál a mérkőzés alatt.
Két perccel később Carlos Tevez távoli bombájával már 3-0-ra vezetett a MU, ám Asthon ollózós góljával (3-1) még úgy ahogy tartani tudta a lépést a West Ham. A félidő lefújása előtt nem sokkal aztán Nani vesztette el a fejét, ami következtében a bíró kakaskodás miatt kiállította.
A második játékrészben Carrick távoli kísérlete talált utat magának a hálóba, igaz hasonlóan az elsőhöz, ez a lövés is megpattant egy vendégvédőn. Ezután az eredmény már nem változott, így a bajnoki címhez szükséges két győzelemből az elsőt már begyűjtötte a MU. Folytatás jövő héten a Wigan ellen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:55 14 milliót fizettek egy állítólag AI-val készült dokumentumért Győrben
- 13:43 Férfi egyházi vezetők is beleszólnak a szívhangrendeletbe
- 11:14 Gyurkó Szilvia: a gyermekvédelmi rendszer már csak nevében látja el a feladatát
- 10:06 Gyurkó Szilviát sokan a gyermekvédelem reményeként ünneplik, de egy gyászoló anya hónapok óta várta a segítségét
- 10:02 Riasztó adatokat hozott nyilvánosságra a kormány a gyermekvédelmi rendszer állapotáról
- 8:59 Sokkoló látvány a Mátrában - Kiszáradt a legmagasabb hegyi tavunk is!
- 6:53 Munkagépek jelentek meg a Natura 2000 területen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


