Nem jött össze a Barcának
Angol-angol finálé - a Manchester a BL-döntőjében
Tiszta brit Bajnokok Ligája döntőt rendeznek Moszkvában, miután a Manchester United kiejtette az utolsó nem angol együttest is a BL-ből.
2008.04.30 07:11ma.huEgy hete gólnélküli döntetlent játszottak a felek Barcelonában – akkor Cristiano Ronaldo büntetőből sem talált be. A két találkozó között eltelt cirka hét nap alatt mindkét együttes fontos találkozót veszített hazája bajnokságában.
Az MU a Stamford Bridgen bukott, a Chelsea pontszámban beérte Alex Ferguson gárdáját ezzel. A katalánok közben La Corunában veszítettek, egyszersmind végleg búcsút inthettek a bajnoki álmoknak. Így számukra különösen nagy jelentőséggel bírt a keddi BL-visszavágó.
Ennek megfelelően kezdett meglehetősen aktívan a Barca, Scholes azonban gyorsan lehűtötte a vendéggárda reményeit: a 14. percben Zambrotta adott el egy labdát a tizenhatosa előtt, az angol középpályás pedig nem cicózott sokat: 25-ről bődületesen nagy gólt ragasztott a pipába. 1-0.
Az első félidő hatalmas iramot és kisebb helyzeteket hozott csupán, a szünetre azonban maradt a Manchester előny – igaz, egyáltalán nem megnyugtató előny...
A második játékrészben pályára lépett Bojan Krkics, és Thierry Henry is a vendégeknél. A Barcelona tisztességgel próbálkozott, komolyabb átütőerő nélkül. Kisebb lehetőségek adódtak ugyan a katalánok előtt, gól azonban nem született.
A Manchester United így bejutott a Bajnokok Ligája moszkvai döntőjébe, ahol már biztos, hogy angol ellenfele lesz. Szerdán eldől, hogy a Liverpool vagy a Chelsea lesz-e az...
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


