Az édesapjának igaza volt
Pelé: a futballra születtem, ahogy Beethoven a zenére
Pelé, minden idők egyik legnagyobb labdarúgója szerint ő a futballra született, ahogy Beethoven a zenére vagy Michelangelo a festészetre, szobrászatra.
2012.02.21 09:44MTI"Az apám mondta mindig nekem, hogy ezért jöttem a világra, de mindig hozzátette, ha nem készülök, nem edzek, nem gyakorlok sokat, akkor ugyanolyan leszek, mint a többiek. És igaza volt" - mondta a nemzetközi szövetség (FIFA) honlapjának adott interjúban a 71 éves élő legenda.
Pelé kijelentette, a Barcelona jelenleg ugyanúgy kiemelkedik a futball világában, mint egykoron az általa vezetett Santos, vagy akár a Benfica, az Ajax, az AC Milan vagy a Real Madrid a maga idejében. Hozzátette, a világ- és Európa-bajnok spanyol válogatott a katalán gárdára épül és abból profitál az elmúlt években, épp úgy, mint egykoron a brazilok a Santosból, vagy a hollandok az Ajaxból.
A brazil válogatottal háromszoros világbajnok játékos annak is hangot adott, hogy reményei szerint a jövő labdarúgásában az olyan technikás futball győzedelmeskedik, mint amit jelenleg a német válogatott, vagy éppen a Barcelona játszik, mert az emberek szerinte erre a játékra kíváncsiak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


