Komoly változások a klubnál
Többen távoztak az Újpest FC vezetőségéből
Négyen távoztak a hétvégén az Újpest FC labdarúgócsapatának vezetőségéből, többek között Csehi István ügyvezető igazgató.
2012.02.20 08:59MTIA Nemzeti Sport hétfői száma szerint a belga tulajdonos, Roderick Duchatelet szombaton Szemrád Gábor gazdasági igazgatónak, Nemes Károly kommunikációs igazgatónak és Nemes Zsuzsanna titkárságvezetőnek is felmondott, Csehi pedig önként távozott.
"Roderick Duchatelet elém tett három papírt, három munkatársam felmondása volt, ezeket kellett aláírnom - nyilatkozta Csehi a napilapnak. - Jeleztem, hogy ezt nem kívánok megtenni, mert mindhárom kolléga munkájával elégedett vagyok, mindannyian tapasztalt szakemberek. Más választásom azonban egyszerűen nem volt, hiszen mint a munkáltató képviselője, szignálnom kellett az iratokat, de azonnal felmondtam, mert érthetően nem kívántam ehhez a folyamathoz asszisztálni."
A klub a menesztésekkel kapcsolatban hétfő reggeli közleményében mindössze annyit közölt, hogy nem látja értelmét a sajtóban megjelentekre reagálni.
"Szeretnénk megnyugtatni szurkolóinkat, hogy minden nap egy lépéssel közelebb kerülünk az eredeti célunkhoz, azaz ahhoz, hogy az Újpest FC újra a régi dicsőségében tündököljön" - áll a közleményben a tulajdonos nyilatkozata.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


