Csodacsatár
Futács lett január hónap játékosa a Portsmouth-nál
Futács Márkót, az U21-es magyar válogatott csatárát választották január hónap játékosának az angol másodosztályban szereplő Portsmouth labdarúgócsapatánál.
2012.02.16 17:47MTIA támadó menedzsmentjének szerdai közleménye szerint a 22. születésnapját jövő szerdán ünneplő futballista kedden az Ipswich Town ellen 1-0-ra elveszített bajnoki mérkőzés előtt vette át a díjat.
"A melegítést követően, amikor indultunk vissza az öltözőbe, hogy a kezdéshez készülődjünk, a játékoskijáró előtt a klub elnöke, a stadion szpíkere és néhány szurkoló várt rám" - idézte Futácsot a közlemény.
"Ekkorra már megteltek a lelátók, így amikor a hangosbemondó tájékoztatta a szurkolókat, hogy most veszem át a kupát, hatalmas tapsvihar köszöntött. Megható pillanat volt.
A meccs alakulása miatt viszont már nem volt okom, okunk örömre, hiszen gyorsan hátrányba kerültünk, ami meg is zavart bennünket, csak a második félidőben nyújtott produkciónk értékelhető, a gólszerzés azonban nem jött össze."
A csatár azt mondta, a találkozó utáni sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy a Portsmouth játékosai - addig is, amíg a januári fizetésükre várnak - kizárólag a futballra koncentrálnak.
Hozzátette, a "helyzet nem rózsás", információi szerint a jövő héten tízpontos levonással sújthatják a csapatot. Futács tavaly augusztusban szerződött a 24 együttest számláló Championship tabelláján jelenleg 18. Portsmouth-hoz, s azóta 15 bajnoki összecsapáson háromszor volt eredményes.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


