Külső szalagszakadást szenvedett
Gera tavasszal már nagyon visszatérne
Gera Zoltán, a West Bromwich Albion magyar válogatott labdarúgója bízik benne, hogy még a mostani szezonban újra pályára léphet. A játékos november végén a bal térdében külső szalagszakadást szenvedett, s akkor úgy tűnt, véget ért az idénye.
2012.02.17 12:23MTIAz angol klub honlapján pénteken közölt interjúban a 32 éves középpályás elárulta: a két műtéti lehetőség közül ő a hosszabb gyógyulással járó, de biztosabb eredményt ígérő beavatkozást választotta.
"A másik lehetőség egy szintetikus szalag beültetése volt. Ez gyorsabb, három hónapos gyógyulást eredményezett volna, de sokkal nagyobb lett volna a kockázata egy újabb sérülésnek" - fogalmazott Gera, hozzátéve: elégedett a műtéttel, amely lehetővé teszi, hogy még hosszú ideig játszhasson, mert ez a célja.
A cikk szerint a játékos felépülése a vártnál gyorsabban halad, ezért nagy esély kínálkozik arra, hogy még tavasszal újra pályára léphessen. A saját bevallása szerint keményen dolgozó - úszó, szobakerékpározó, erősítő edzéseket végző - Gera reméli, hogy körülbelül két hét múlva elkezdhet kocogni.
"Lehet, hogy már az idény végén játszhatok, de egyelőre semmire sincs garancia. Természetesen nem siettetem a visszatérést, akkor szerepelek újra, ha teljesen rendben leszek. Az elsődleges cél az, hogy a következő bajnoki szezon rajtjára legyek egészséges és erős, ha ez már most tavasszal összejön, az egy bónusz" - mondta Gera, aki hangsúlyozta: biztos benne, hogy csapata kiharcolja a bennmaradást, és a következő szezonban is a Premier League-ben küzd majd. A West Brom jelenleg a 14. helyen áll a tabellán.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:17 Változékony idő várható a hétvégén
- 16:59 Szijjártó Péter: százmilliárd forintos budapesti beruházást jelentett be a BYD
- 14:56 Agrometeorológia: a hűvös idő lassítja a növények fejlődését
- 12:43 Tour de Hongrie - Tömegbukás miatt néhány versenyzőt kórházba kell szállítani
- 10:39 Több mint 18 Celsius-fokos különbség alakult ki az ország északi és déli része között
- 8:36 Országos lefedettségű interaktív térképet indított az UNICEF
- 6:12 Gerard Depardieu bűnös: 18 hónapos felfüggesztett börtönbüntetést kapott szexuális zaklatásért
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06