S. Balázs "kiállítva"
Piros lap: tovább dagad a bundabotrány
Újabb gyanúsítottja van a nemzetközi fogadási csalásokkal kapcsolatos ügynek: a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) és a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai szerdán Egerben őrizetbe vették, majd gyanúsítottként hallgatták ki S. Balázs futballistát.
2012.02.15 18:22MTIA KNYF hivatalos közleménye szerint S. Balázzsal szemben négy rendbeli gazdálkodó szervezet dolgozója által kötelességszegéssel és üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntettének a megalapozott gyanúja merült fel.
A gyanú szerint S. Balázs, mint a REAC akkori labdarúgója 2007 szeptembere és 2008 májusa között négy mérkőzés kapcsán elfogadta az eddig be nem azonosított személy azon ajánlatát, hogy fejenként legalább 2500 euró - az egyik esetben legalább 100 ezer forint – ellenében, további játékostársaival együtt részt vesz a találkozók eredményének olyan befolyásolásában, hogy két góllal elveszítik az adott mérkőzéseket. A közlemény alapján mivel a négyből három esetben a mérkőzésen a kívánt eredmény született, S. Balázs a bundaügyben már korábban előállított és kihallgatott H. Gábornak két alkalommal 2500 eurót adott át, míg egy esetben egy eddig ismeretlen személytől 100 ezer forintot kapott.
Az ügyben eddig összesen 18 személyt hallgatott ki a főügyészség gyanúsítottként.
A gyanúsítottak közül jelenleg négyen előzetes letartóztatásban, hárman házi őrizetben vannak, illetve egyvalaki lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt áll. A KNYF közlése alapján a szerdán közölt gyanúsítással együtt húszra nőtt a manipulációval érintett futballmérkőzések száma.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


