Nem fertőzött hús
Contador táplálékkiegészítővel tekerte pozítivra a doppingtesztet?
Valószínűbb, hogy fertőzött táplálékkiegészítő és nem fertőzött hús fogyasztása vagy vértranszfúzió miatt lett pozitív a doppingtesztje Alberto Contador két évre eltiltott spanyol kerékpárosnak - a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) álláspontja szerint.
2012.02.06 14:49MTIA védelem szerint a klenbuterollal fertőzött hús volt az oka annak, hogy csak nagyon kis mennyiségű tiltott szerre bukkantak a versenyző szervezetében. Az UCI és a WADA viszont a fertőzött táplálékkiegészítős vagy vérátömlesztéses verziót tartotta valószínűbbnek, amikor fellebbezett a spanyol szövetség felmentő ítélete ellen.
A CAS-nál az üggyel megbízott három bíró arra az álláspontra jutott, hogy mindhárom lehetőség elképzelhető, de a fertőzött hús fogyasztása és a vértranszfúziós eljárás nem valószínű.
A CAS az ítélethirdetéskor leszögezte: mivel senki nem vitatta, hogy a teszt során doppingszert mutattak ki Contador szervezetében, neki, vagyis a versenyzőnek kellett volna bizonyítania, hogy semmilyen doppingvétséget nem követett el. Egyébként érvénybe lép a gyakorlatilag automatikus kétéves eltiltás.
A CAS hétfőn jelentette be, hogy vétkesnek találta a Tour de France háromszoros bajnokát, akit visszamenőlegesen két évre eltiltott a versenyzéstől, s egyben megfosztott az összes, 2010 nyara óta elért eredményétől, így a 2010-es Tour- és 2011-es Giro d,Italia-győzelmétől is.
A 29 éves spanyol kerekes a 2010-es franciaországi Touron akadt fenn a doppingvizsgálaton, szervezetében klenbuterol nyomaira bukkantak. Először felfüggesztették versenyzői engedélyét, majd hazája szövetsége felmentette, de az ítélet ellen a nemzetközi sportági szövetség (UCI) és a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) is fellebbezett a CAS-nál, amely a novemberi meghallgatás után hétfőn hirdette ki ítéletét az ügyben. Contador végig ártatlannak vallotta magát, elmondása szerint fertőzött hús miatt akadt fenn a vizsgálaton.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


